Demeter Márta: Védjük állatainkat!

2019.08.15.

Az állatvédelem helyzete a mai magyar közállapotok hű és tarthatatlan tükre

Vélhetően a nyári politikai uborkaszünetnek tudható be, hogy a főhírek közé kerülnek az állatkínzásokról, az állatok tudatlanságból, gondatlanságból vagy tudatosan elkövetett pusztításáról szóló hírek. Pedig ezek a cselekmények mára mindennapossá váltak, csak éppen a politikai félretájékoztatás, sárdobálás árnyékában maradnak.

Minden ember felelős a cselekedeteiért, a közösség és a kormányzat viszont azért, hogy az etikátlan cselekedeteket kellőképpen elítélje. Megbocsáthatatlan az, ami csak az utóbbi hetekben történt: baltával vertek agyon kutyát, Szolnokon egy építkezésen csaknem száz fecskefészket vertek szét, de volt, aki kilométereken át kötéllel vontatta, kikötötte és kocsija után vonszolta kutyáját, lovát, mások halálra éheztetik állataikat. A példákat hosszan lehetne sorolni, ezért mind a megelőzés, mind a felelősségre vonás, a büntetés terén lépni kell. Az LMP erre már évekkel ezelőtt törvénymódosító csomagot adott be, amit a Fidesz-KDNP képviselők sorra elutasítottak.

De nem csak az állatok közvetlen kínzásáról, pusztításáról van szó. Ma már bizonyított, hogy a fenntarthatatlan gazdaság- és területpolitika a biológiai sokféleség tömeges csökkenésével jár (soha ilyen léptékű csökkenés ilyen rövid idő alatt nem volt tapasztalható), de még a háziasított haszonállatok tartását is olyan előírások szabályozzák, amik nem csak az állatok szenvedését, de végső soron a fogyasztók egészségét is veszélyeztetik (napfény nélküli, túlzsúfolt, antibiotikumokkal és nyugtatókkal teli tartás, vállalhatatlan szállítási és vágási körülmények).

Felszólítjuk a kormányt, hogy kezdjen nyílt szakmai, társadalmi és politikai vitát erről a kérdésről, és tegye meg a szükséges lépéseket, valamint politikai egyeztetést kezdeményezünk, minden országgyűlési frakció meghívásával.

Demeter Márta

2019-10-20T17:52:46+00:00